Meséltem már, hogy Lőrinc elviselhetetlen mostanában? 

Nem? Na akkor idefigyelj. 

Semmi sem jó. Semmi, és semminek az ellenkezője sem jó. Ha ki akarja nyitni a kocsiajtót, és te segítesz? Ha ki akarja nyitni az ajtót és NEM segítesz? Ha előremész a kertben pár lépést? Ha lemaradsz pár lépést? Ha be-le-nyúlsz a dínója szájába? (WTF?!?) Ha villát adsz kanál helyett? Ha nem hozol innivalót az oviba délután, mikor értejössz, vagy nem adod elég gyorsan, vagy az autóban felejted? Ha a szürke nadrágot adod rá a kék helyett, egyáltalán rá mersz adni bármit, előre ülsz az autóban és nem mellé, nem kapcsolod be elég gyorsan a rádiót, de gyerekCD-t ám, nem csak úgy a bármit, ha nem kapcsolod fel a villanyt az autóban hazafelé este, ha HAZA MERSZ ÉRNI, mielőtt a meseCD meséje végetérne, ha ki mered kapcsolni a meseCD-t, mikor véget ér a mese, mert már csak két háznyira vagytok és tudod, hogy ha új mese jön, életbelép az előző pont???? 
Nos, barátom, ha ezek bármelyikét megteszed, ásd el magad, mert Lőrinc folyamatos, egetverő ordításba fog kezdeni, ami úgy kezdődik, hogy naaaaaaaa, mamaaaaaaaa, és csapkodásba, verekedésbe, karmolásba, harapásba és ezek kombinációjába csap át. Az aláfestés pedig újabban a "tökfej mama", "kakás mama", "nem szeretlek, mama" és a "BÜDÖS mama". 

A tombolás bármeddig tarthat, bármikor kitörhet, egy folyamatos katasztrófasújtotta övezet vagyunk. A Soma barátjánál szervezett, várva várt farsangi bulira egy óra késéssel érkeztünk, mert ő nem.hajlandó.menni nem és nem és nem. Az ovis farsangra csak a végtelen zen-nyugalmamnak köszönhetően jutottunk el végül, amivel nem adtam fel reggel és maradtunk itthon - leszarom, hogy egész kurva vasárnap készült a kindertojás jelmezem. 

A legjobb barátaival való találkozók kudarcba fulladnak, mert verekszik, nem akar velük játszani. Legjobb barátjával, Benedekkel rendszeresen csúfolódik más gyerekeken (konkrétan a harmadik kis barátjukon). Na ezt viselem a legnehezebben: hogy az én értelmes, barátságos, érzékeny lelkű kisfiam ilyeneket mondjon, hogy "de béééééna, amit építettél...!!" Na ez... huhhh. 

Az esték is nehezen telnek, nagy ellenkezés van a lefekvés és az utolsó mese táján, ("kakásmama-pukismama"), és most legeslegújabban a lámpaoltás után még kell egyet fejből is mesélni. Nem vagyok nagy mesemondó, olvasni bármennyit, de tényleg akármennyit képes vagyok, de fejből kitalálni meséket, hát ez mindig nagy kín nekem. Annyi szerencsénk van, hogy Lőrinc nem hagy nagy teret az improvizációnak, szinte fordulatról fordulatra rendeli meg a mesét, ilyenformán: 
- mama, most mesélj a kis hörcsögről. Aki ovodába jár. És akinek a mamája hazament és a kishörcsög sír. 
- Volt egyszer egy kishörcsög, aki kiscsoportos ovis volt. És amikor a mamája hazament, akkor mindig nagyon sírt...
- ...és akkor odajött hozzá a Benedekhörcsög és együtt azt mondták a Noáhörcsögnek, hogy te hülye kakis!
- (...?!!? Úristen a gyerekem egy bully) ... és akkor a Benedekhörcsög és a kis Lőrinchörcsög azt mondták a Noáhörcsögnek, hogy te hülye kakis.... és a Noáhörcsögnek ez nagyon rosszulesett. 
- Igen, de azt is mondd mama, hogy akkor meg azt mondták, hogy nem játszhatsz velünk te répafejű
- (azt a genya mindeneteket ti kis disznók) ...és akkor azt mondták, hogy nem játszhatsz velünk te répafejű. 

Aztán egy idő után beleköltöm az óvó nénit, aki meghallja ezt, és nem engedi, hogy bántsák a Noáhörcsögöt, és megkérdezi, hogy miért is nem játszhat velük. Na erre Lőrinchörcsög (vagyis a Lőrinc) már nem tud válaszolni, úgyhogy én szabadon szövöm tovább a mesét, hogy a probléma mélyéhez eljussunk: 
- Lőrinchörcsög így válaszol: mert én csak a Benedekkel akarok játszani! Azt akarom, hogy mi legyünk legjobb barátok, és a Benedek senki mást ne szeressen, csak engem! Ha mással is játszik, az olyan, mintha nem is szeretne engem igazán, és az nekem nagyon rossz! (Merthogy lassan derengeni kezdett, hogy innen fújhat a szél, az őrült féltékenység irányából, hogy a párosból hármas lesz, a szeretetet meg kell osztani, és ki tudja, akkor mennyi marad a kis Lőrinchörcsögnek, úgyhogy a kéretlen, hivatlan kis Harmadikot ki kell szorítani, bármiáron. 

És hát tényleg, a kis Noáhörcsög a pocakomban egyre több teret vesz el Lőrinchörcsögtől. Már naponta fáj a hátam, mióta lefelé fekszik, nyomja a bordáimat, pontosan úgy, és pontosan ott, ahol Lőrinc is nyomta annak idején, a hasam féloldalas, jobbra húz, ami a hátfájásnak egyáltalán nem kedvez. Nem tudok leülni már a szőnyegre vele, igazság szerint így a 8. hónap és a 31. hét elején már semmi sem igazán kényelmes. A kanapé sem, feküdni sem, de a helyváltoztatás mindig nagy nyögések kíséretében megy csak. A lakás szalad, vagyis inkább rohan, száguld, mert nehezen hajolok, néhány játékot összekapkodni régen egy fél-háromnegyed órás rutin volt, most ennél sokkal keményebb feladat. Ma azért nekiveselkedtem Lőrinccel együtt, aki motivált volt, mert vonatkozni akart, és már nem volt hely a vonatok kipakolásának. De a leguggol-letérdel-összeszed, feltápászkodik-dobozba bedob műveletet már csak korlátozott számban tudom megcsinálni átkozódás nélkül, úgyhogy félmunkát végeztünk (bár én - bevallom - még így is nagyon elégedett voltam magammal). 

Most L ügynök éppen egyedül építi a vonatsínt, és általában: egyre gyakrabban épít-ragaszt-vagdos-lapozgat egyedül. Persze ez még nem órákban, inkább csak 10 percekben mérhető, és néha nekem is kell közben olvasnom neki valamit, de mégis: ez az idő is eljött, hogy nem kell mindent ÁLLANDÓAN együtt csinálni vele. Persze ha ő egyedül játszik, annak megvan a bőjtje: papírfecnik mindenütt, matricák a parkettára ragadva, a matricás füzetek lapjai szanaszerte, alatta álnokul meghúzódó duplójátékokkal, kipakolt memóriakártyák között plüssállatfarmok.... De játszik, és egyedül játszik!

Itt tartunk most. 

Áldom az eszem, hogy egy hét múlva befejezem a rendelést, és ugyan az egyetemen elkezdődött a félév, de hogy nem iratkoztam be, hanem egy magánmegállapodás keretében végzek egy órát, amíg tudom, csütörtökönként. Már látom, hogy nem kell majd beleszakadni, viszont jól fog jönni, mikor egy év múlva ismét beiratkozom, hogy beírják a jegyet és.... ha őszinte akarok lenni, az egyetemre bejárásnál fárasztóbb dolgok is vannak, még így 31 hetes terhesen is... például vonatsínpályát építeni a padlón. 

Egyébként ki kéne fújnom az orrát, mert fél órája szörcsög, de félek, hogy ha megszakítom ezt a gyönyörű játékot, akkor újra eszébe jut, hogy milyen jó lenne velem együtt játszani, és ezt nem kockáztathatom. Inkább a takony.