A legidegesítőbb jelenleg, hogy Lóci utálja a szemüvegemet. Hacsak teheti, hacsak van rá egy adandó alkalom, lekapja a fejemről. Nem, nem azért, hogy játsszon vele, hanem hogy ne.legyen.rajtam. Eldobja rögtön, és a kis orrocskáját hozzányomja az én orromhoz, kedveskedőn (hízelkedőn?) puszit ad a csupasz arcomra. DE szemüveg nélkül megbolondulok, fejfájást kapok, nem látok semmit, és ezen nem változtat semmit, hogy el-ol-va-dok a babapusziktól. Mi a megoldás? Gőzöm sincs. 

Lóci elképzelései a meleg ételről eléggé egyoldalúak. Zöldséges rizs. Sárgarépa és zöldborsó, rosszabb időszakokban csak a zöldségek, még rosszabb időszakokban csak a sárgarépa. Slussz, pont. A rántotthús nem kell, a pörköltszaft tésztára nem kell, a bármilyen tésztaféle nem kell. Se édes, se sós. Nehéz így rendelni kaját, mert persze mindig ott van előttem, hogy mégis meg kéne próbálni, meg kéne vele kóstoltatni, és meg is kóstolja, becsületesen kinyitja a kis száját, majd gondosan kiköpi a nem zöldségnek bizonyuló falatot az utolsó molekuláig. 

Nem!értem!amit!Mond!!! Vagyis sok alapkifejezését nem értem. Ava! (vagy aua? Még leírni se tudom) Ez az állandó szókincsének része, valami olyasmit jelent, hogy nézd, gyere, hol vagy, hahó, gyere már, itt vagyok... valami ilyesmi. Nem tudom, Lóci fog előbb megtanulni emberül vagy mi Lóciul, de marha idegesítő, hogy egy napi 50szer használt kifejezést nem tudok megfejteni. 

Besüt a nap a kanapéra. First world problems? Igen. Függöny kéne, hogy ne tűzzön reggeltől délutánig a téli alacsonyan szálló nap a pofámba, de eddig még nem jutottam el. 

Kikéredzkedik a kertbe (tombolva veri az ajtót pucér s*ggel a konyhában állva), felöltöztetem, élénk tiltakozása ellenére, anorákba be, kiscipőbe be, sapka, sál, kesztű (minden ujja a megfelelő helyre menjen), magamra kapom a saját cuccaimat, és irány ki. Majd megáll az út szélén, és onnantól kezdve egy helyben áll, tízpercszámra. Hívogatásra nem reagál, ha elindulok nem reagál, lecövekel és nem érdekli mit csinálok. Ha felkapom végül, ordít. Nincs az az extrameleg jégeralsó, ami ezt a terhelést bírná, MEGFAGYOK!

Ugyanez pepitában: Ki akar menni a kutyához (felöltözés kalandjai lásd fent), majd kint, mikor a kutya őrjöngve ráveti magát a játszótársra, visítva felkéredzkedik (joggal, a kutya teljesen bolond, úgy nyargal mellette fel-alá az 50 kilójával, hogy én is féltem), felveszem, elparancsolom, szélsőséges esetben el-zá-rom a kutyát, mikoris őrült tiltakozással kéredzkedik le a karomból és menti ki a kutyát a jogtalan karanténból. Hogy aztán kezdődjön minden előlről - visítás, felkéredzkedés... da capo al fine.