A hétköznapok azért telnek, futni is elmentem már egyszer. Január óta nem voltam, először a műtét miatt, aztán a lábadozás miatt, aztán a beültetés miatt, aztán a kurvaszarhangulat miatt - képzelhetitek.. Láttam járókeretes néniket nevetve elsuhanni mellettem. 

Elkezdtem megint foglalkozni a szakdolgozatommal, ennek kapcsán Thomas Mannal, és azt kell mondjam, akinek szar az élete, az olvasson Thomas Mannról, mert szerintem hozzá képest én maga vagyok a lelki egészség. És nem csak én, bárki. Nem csoda, hogy nagyjából minden hőse kínok közepette vonszolja magát végig az életen, hogy aztán teljesen értelmetlenül belehulljon az elmúlásba. Szóval minden csak viszonyítás kérdése, nekem csak pár hónapot (reméljük csak hármat) kell kibírni, valahogy majd csak lesz. 

A napom egyébként most, hogy jobb az idő, a motorozás körül kereng. Megyünk délelőtt, megyünk délután. Játszótérre, gazdagréti lakótelepre, ahol nincs nagy forgalom és lehet a lejtős úton menni, vettem MOTOR-CIPELŐ-TRÓGERT, ami valószínűleg a legfölöslegesebb eszköz a világon: két csattal egyszerűen a járgányra rögzítesz egy hevedert, majd a válladra veted a motort. Vagyis csak vetnéd, mert mire fölcsatoltad mindkét végét a motorra, a csimota okvetlen rájön, hogy mégis most azonnal motorozni szeretne, és adjam vissza, ÉS adjam oda a hevedert is, mert az is kell neki, játszani a csatokkal, vagy csak a nyakába akasztani, ahogy én szoktam, innentől pedig se té, se tova, mert a motorral ÉS a trógerrel viaskodva már egyáltalán nem lehet haladni. 

Lőrinc egyre többet dumál, igyekszik a szavakat mondatokba rendezni, a szavak közt pedig halandzsával tölti ki a réseket, ami néha egy kicsit összezavaró. 
Mondjuk van ilyen mondata, hogy 
Nama-elalagyeje-billalanem?

Amiben fellelhető a nama (nagymama), a gyeje (gyere) és a nem szó, kérdés, tehát valahogy arra kíváncsi, hogy a nagymama jön-e, vagy inkább nem. Legalábbis szerintem ezt jelenti. Vagy épp az ellenkezőjét. 

Elkezdtem az egyetemi félévemet is szervezni, a tömbösített órák majd inkább április-májusban lesznek, az egyik óra egyenesen három egymást követő napon napi 8 órában. Örültem az extrém tömbösítésnek, de mondjuk jobban örültem volna, ha hetente egy nap lett volna, mert így szerintem Lócikámnak nagyon elege lesz a végére a rendszerből. Másfelől júniusban egy berlini konferenciára tervezek menni, ahol éppen az én témámban lesznek előadások, az én szakterületem szakemberei jönnek össze, és maga a konferencia ingyenes (Berlin ellenben.. khmm.. hát, nem ingyenes). Először úgy gondoltuk, hogy együtt megyünk, csinálunk belőle egy családi nyaralást, most viszont hajlok arra, hogy egyedül menjek, a lehető legrövidebb időre, mert úgy egyrészt sokkal olcsóbb, másrészt ha már ott vagyok, akkor igyekszem tényleg OTT lenni, nem állandóan ellógni-elszökni, hanem megismerni a kollégákat. Sok hasznos szakmai kapcsolatom született már így. 

Ennek a pillanatnak a legnagyobb kínja, hogy András e-g-é-s-z á-l-l-ó n-a-p  szotyizik az asztalánál, amit járt ajtón keresztül is hallok, és baromi idegesítő. Nem tudom, mi olyan elviselhetetlen benne, de homicid fantáziákat dédelgetek magamban.