Telik az idő... ez a blog is négy éves, hiszen az esküvőnkre tervezte András, és Lőrinc születése előtt annektáltam teljesen, hogy az én kisbabás-hétköznapjaimat megörökítse, emléktáram, élménytáram legyen. 

Augusztus 3-án Lőrinc fiam négy éves lett, okos, jószívű, érdeklődő kisóvodás. ... és balhés. Ezt kell mondjam. Ha nem tetszik neki valami, úgy ordít, hogy Zsiga baba a kanyarban nincs hozzá képest, bömböl, ve-rek-szik és elrohan. Vagy fenyeget, hogy elrohan, de legtöbbször tényleg. Ez a lakásban persze egyáltalán nem probléma, de amikor az utcán indul neki, vagy bicajjal például, akkor bizony felmegy bennem a pumpa. És... és... nem tudom, mi a fenét csináljak. A visszaordítás verekedéshez vezet, amibe nem szívesen szállnék be, bár egyelőre még asszem le tudnám nyomni, viszont azt szeretném megtanítani neki, hogy NEM verekszünk, hanem máshogy oldjuk meg a dolgokat. Máshogy. De hogy is? Komolyan mondom abszolút megértem az anyákat, akik pofánverik ilyenkor a gyerekeiket, 

Ráadásul azt a brodwaygyanús előadást is műsorra tűzte, hogy remegő szájszéllel rebegi: "mama, akkor most  meg fogsz VERNI?" És esküszöm oszkár díjat érdemel érte, mert pontosan látom a kaján vigyort a pillantásában. De sajnos ha ebben a darabban ő a primadonna, akkor én vagyok a szubrett, csodálatos begyakorolt műsorszám ez kettőnk között. Már mindent megpróbáltam, de tényleg mindent, dédelgettem (kegyesen fogadta), veszekedtem (előadja az "engem itt nem szeret senki" áriát), ignoráltam, haragudtam, puszilgattam... azt kell mondjam, hogy anyaságból egyelőre megbuktam. 

Amikor aztán egy napon azt ismételgette, hogy "akkor válassz másik kisfiút magadnak!", akkor finoman Zsigára siklott a tekintetem, és el kellett ismernem, hogy igaza van. Hogy  szegénykém most épp el kell, hogy búcsúzzon az "szemem egyetlen kicsi fénye" pozíciótól, siratja, dühösen követeli vissza, szomorkodik, gyászol... és közben persze ott van Zsiga, akivel igyekszik jól kijönni. 
Szegénykém... mert miközben ő durcás, haragszik, veszekszik, verekszik, a kis gömböcnyi konkurrencia legcsábítóbb mosolyával fogad engem minden áldott reggel. Elhallgat a karomban, a legnagyobb sírás-rívást is megszünteti egy kis nyakbabújás, éjjel is szeret(ne) velem hancúrozni (már most igazi férfi!)... Lőrincnek fel kell hát kötni a gatyáját, és megértem, hogy meg van ijedve. 

Ez a nyár lassan véget ér. Voltunk Alsóörsön, Fenyvesen, Felvidéken, most legutóbb Tatán... csupa-csupa élmény kétgyerekes anyaként. Nehéz megosztani magam. Nehéz mindkettejükre figyelni, még nehezebb magamra időt szakítani, Andrással pedig kettesben csak lopott negyedóráink vannak. De szép volt ez a nyár. Elrohant, mint egy gyorsvonat, pár nap múlva megint oviba járunk, és elképzelhetetlenül üres lesz a lakás megint Lőrinc nélkül. De várom is, őrületesen várom, hosszú listám van, mi mindent szeretnék megcsinálni, ha végre egyszer megint enyém lesz az idő 10-től 4-ig. Zsigát már nem is számolom :). Ez is más a kétgyerekes anyaságban: ha egy gyerekkel vagyok, egyenesen szinglinek érzem magam. Ha meg kettővel vagyok, mindig van egy kis bűntudat. Melyikkel játsszak, melyiknek megfelelő programot válasszak, kinek kedvezzek, kit öleljek előbb... Minden anya ismeri ezt? Nyilván. De azért leírom, nehogy elfelejtsem. 
Ha ellenben eljön az ovi, akkor: 
- elmegyek kozmetikushoz. Esküszöm. 
- Esetleg fodrászhoz. (Nem tudom, melyik utálja jobban, ha gyerekkel tűnök fel). 
- Beadom a Gyed-kérelmet. 
-Beadom a Diákhitel-felezés kérelmet (ráérek vele még 2-3 évig, de jó lenne túllenni rajta, mielőtt elfelejtem). 
- frissítem a kindle olvasóm ősrégi szoftverjét. 
- visszaállítom a gyári beállításokat a telefonomon. 4 hónapja elállítódott valami, azóta meghallhatatlanul halk a csöngése, de ha visszaállítanám (mint utolsó reménységem), elszállnának a kedvenc applikációim, újra kéne őket telepítenem, ami annyi idő, amennyiről álmodni se merek oviszünet nélkül. Jelesül a parkolási applikációt és a bankom applikációját féltem nagyon, annyira, hogy hónapok óta nem érdekel, hogy nem vagyok normálisan elérhető és mindenkit én hívok vissza, de legalább tudok parkolni és bankolni a telefonomról. Valamit valamiért, vili?
- elkezdek futni. De most már tényleg. Bármivan.