Hosszan nem írtam - nehéz időszak ez, sokminden van a hátunk mögött, és még sűrű a következő egy hét is. Nem is sorolom, inkább úgy fogalmaznék, hogy ha ezt a néhány hónapot kitörölhetnénk az életemből úgy, ahogy van, senkinek se hiányozna. Egyébként valószínűleg egy szappanopera-szövegírót szerződtetett valaki, hogy megírja a forgatókönyvet, máshogy nem tudom elképzelni, időnként vártam, hogy valami drámai dallam megszólaljon a háttérben éééés snitt - folytatás holnap fél nyolckor. Mondjuk amikor egy kurva veszekedés miatt négy vérfagyasztó napig nem szóltunk egymáshoz... na azt kihagytam volna. Vagy amikor a szakdolgozati témavezetőm a vérrel-verítékkel, gyerektől ellopott félórákban írt szövegemet (25 oldalt) elolvasva azt mondta, hogy valahogy újra kéne ezt kezdeni, mert az értékek rendszere, mint szempont a 21. században már nem divat. És persze a rohadt várakozást és naptárszámolást is szkippeltem volna, hogy mikor, na mikor lehet újra menni lombikprogramra. Nem, még mindig nem. De most már majdnem. Elviselhetetlen egyébként ez a várakozás, mert konkrétan SEMMIT nem lehet tervezni, egyszercsak azt mondják: hellósziaszevasz, mostantól kétnaponta, vagy inkább a kéthét végefelé naponta töltsd nálunk a délelőttöt (Lőrinccel egy zárt folyosón... kettő darab játékkal). Szóval ne utazz el, ne tervezz programot, ne legyen elfoglaltságod, ne nyaralj... hogy mikor? Azt nem lehet tudni. Az a ciklustól függ. Szóval várakozás van, és aggodalom. 

Elmaradt viszont sok jó dolog leírása is, például most a pünkösdi hétvégén voltunk hajózni, amire nagyon lelkesen mondtam igent még valamikor tavasz elején, és pontosan két nappal a hajózás előtt ért el a para: "DE HOGY FOG bennemaradni a hajóban Lőrinc? Mi lesz, ha ki akar szállni? HOGY FOG ALUDNI???" Ezek a mellékes apróságok elvezettek engem a Decathlonba, ahol megvettem a legszuperebb baba-mentőmellényt, ami létezett, meg egy felfújható kis gumi-izét, amire rá lehet ülni vagy rá tud feküdni vagy én neki tudok majd támaszkodni, (plusz két szivacslabdát, amiket Lőrinc az alatt, amíg ott voltunk szét-rá-gott), és úgy döntöttem, hogy majdcsak lesz valahogy. 

Jelentem, a hajózás nagyon jól sikerült, egyrészt, mert Lőrinc tulajdonképpen élvezte, csak délután, mikor már álmos volt, mondogatta, hogy "kiszáll", de szerencsére akkor is meg lehetett győzni kis mondókákkal, ölbe-játékokkal. Másrészt tudott aludni a hajóban is az ölemben, harmadrészt voltak más gyerekek, 6-7 éves nagyfiúk, és két kutya, Happy és Lemmy (neki mindkettő Happy volt), és volt egy nagy kert, ahol nem kellett izgulni értük, és rohangáltak, játszottak, Lóci rohangált a fiúk után és min-den-ben utánozta őket. Egész furcsa volt ülni egy könyvvel és olvasni. Persze közben szakdolgozatokat kellett bírálnom, mert azzal is el voltam maradva (és most se blogot kéne írnom úgy amúgy, hanem egészen mást kéne csinálnom), de ezzel együtt jó volt. Persze az egyetlen sérülését a tökéletesen zárt kert három darab lépcsőfokán legurulva szerezte, azóta is össze van zúzódva a kis arcocskája, de sebaj. 

A legnagyobb fejlődés nála mostanság persze a beszéd.

Most ül a szőnyegen és játszik, közben dumál: visz-visz. Klára. (az unokatestvére, tegnap volt itt - délután) Visz-visz, Klára. Délu-tán. Klára. (ez milliószor egymás után). Közben ül a "gomborák" (=duplók) között, most hátranéz és azt mondja: Toroony!? Össze!! -ebben volt némi szemrehányás, nem megy össze a két gombora, akárhogy próbálgatja. Kinyi... gyere! Segíts velem! (idejön próbálom leszerelni - iszonyúan húzza a kezem) játszani!! (Megyek, de közben viszek egy zsepit és megtörlöm az orrát. Tiltakozáshullám )- neeem orrát fáj - rossz! (ez is új: eddig mondta, hogy fáj, de most már különválasztja a gyengébbek kedvéért, hogy biztosan érthető legyen, ez most ugyan nem fáj, de attól még rossz.)

Gomborát. Vannak! VAANNAK!!!! (azt akarja, hogy ne írjak már). Másik. Néccsak! 

Tegnap ült a szőnyegen este, kezében két legóval, és dörmögött valamit, sokszor egymás után. Közel mentem, hogy halljam, mit is mondogat, végül rájöttem: "mama, eltörtem". 

Az utazáson egyébként az volt a sláger, hogy ült hátul a babaszékben, és az orrát piszkálta, ami persze taknyos volt, mert naná, hogy elkapott valamit ezen a héten. Egyszercsak kiabálni kezd, hogy meghalljuk a nagy hangzavarban: nézzétek! Nézzétek!!! Takony! 
Ennél nagyobb gyönyörűséget két kamaszfiúnak nem okozhatott volna szerintem (- főleg, mert a "geci" szót még szerencsére nem ismeri)

Hát így beszélgetünk, lényegében folyamatosan beszél és nagyon kifejező, bár most igazán értem, hogy miért mondják, hogy a kisgyerek beszédét csak az anyja érti meg (meg az apja). Sokkal könnyebb úgy, hogy jelen vagyok a szavak születésénél, egyébként meg nagyjából esélyem nincs. Nagyon kreatívnak kell lenni :)

Viszont újdonság, hogy tegnap óta igazi cuppantós puszit ad, és jelenleg a lelkes gyakorlás fázisában van, úgyhogy sok puszit kapok. Eddig is volt valami ilyesmi-szerű, és ritkán, nagy boldogságos összebújós együttlétekkor adott is belőle, de ez most más, ettől megint nagyon meghatódtam, mikor a kis meleg arcocskáját hozzám dugja. 

Másik újdonság, hogy néhány hete mondja az 'r" betűt. Nem csak úgy véletlenül, hanem minden.egyes.szóban.használja, ha kell, ha nem. Ha lehet, akkor többször is. Saját magát is elkezdte megnevezni, ilyenformán van egy Rőrinc kisfiunk. Egyszer megkérdeztem, hogy ki az a Rőrinc, és azt mondta: magam. 

Azt hiszem, ennyit érdemes elmondani a mi heteinkről. Plusz felébredt a gyerek, és tekintve, hogy elindult a nagy "falra rajzolós" korszak, állandóan a nyomában kell lenni, úgyhogy megyek, levadászom, kicsavarom a kezéből a kis piros "cezurát", amit szorongat, kezébe nyomok egy "kétát", amivel a kertben lehet rajzolni és kirugdosom az udvarra. És ha a kerti gereblyével leveri az ÖSSZES rózsatőről az ÖSSZES rózsaszirmot, akkor elkerülhetetlen veszteségként fogom lekönyvelni.