Az idei karácsony sokkal (SOKKAL) nyugalmasabb volt, mint az eddigiek. A szomszéd kislány a két ünnep között gyakorlatilag beköltözött hozzánk, nem voltak bonyolult ide rohanunk-oda rohanunk napok, viszont összejöttünk a családdal 25-én, amihez a nagymama és Zsuzsi a kertben csatlakozott. 

Zsiga már őrült nagyfiú, mindent csinál a többiek után, rohangál, megy, jön, ő is kéri ("enyém!"), édeskedik, hisztizik, ugrál (!!!Hö!!!)... Lőrinc pedig az idő nagyrészében bámulatosan szeretettel viselkedik irányába. Kis részében gyilkos indulatait pesztrálja, de ettől most nagyvonalúan tekintsünk el. 

Maradjunk annál, hogy IRÁNYÁBA nagyon cuki. Ellenben irányunkban roppant kritikus és elképesztő haragos tud lenni. Ha rosszul adod rá a sapkát... ha rászólsz, hogy nyissa ki a cipő tépőzárját, mielőtt lerúgja magáról... ha megnyitod a vizet, pedig ő akarta, ha nem engeded, hogy rajzoljon, mert alvásidő van, ha csak simán alvásidő van... ordít. És ezt úgy értem, hogy úgy ordít, mintha hangtölcsér lenne nála, szerintem a 17. kerületben is hallják. Megsértődik, elvonul, elképesztő túsztárgyalókat megszégyenítő hadműveletek árán enged csak be a szobájába. 
Ma reggel például nem mehetett szánkóval oviba (az 1 cm-es olvadt havon, mindegyis), ami után akkora drámát vágott le, hogy az apja a Bazin utca tetejéig vitte, nehogy az autók elé rohanjon dühében. Aztán engedelmesen tovább indult a bébiszitterrel, de azt azért elmondta, hogy a felnőttek minden vidámságot elrontanak. Jó ebben igaza van speciel, de a körítés minősíthetetlen. 

Máskor viszont mamaaaaaa indiánüvöltéssel veti magát a karomba és ölel-puszil, és nem tud eleget kapni belőlem. Mondjuk ilyenkor is úgy rohan nekem, hogy a fejét bedöfi a fejembe, de eddig még sikerült belső vérzések nélkül megúsznom, hurrá. 

A beiskolázást jelentem ugyanígy megúsztuk idénre, tehát maradunk még egy évig az oviban, és nem ebben az elképesztően fos évben, iskolalátogatás, ismerkedés, tanítónéni kiválasztása nélkül kell eldöntenünk, hova adjuk szemünk fénye öklelő bika-Lőrincünket. Sok munkám volt benne, végül kiharcoltam egy teljesen fals BTMN diagnózist, amit majd jövőre visszavonnak, de meglett. Ez nem változtat a tényen, hogy nőnek-növögetnek, és én is egyre keresem a lehetőséget, hogy mennyi az annyi, amennyit dolgozni lehet, anélkül, hogy tönkretenném a zsenge kis lelküket. Úgy tűnik nekem, hogy Zsiga baba már egész ügyesen elvan nélkülem - például péntekenként, természetesen a kedvenc bébiszitter szerető karjaiban egyelőre, de mégis. Szárnyal a fantáziám, mi minden tudna történni, ha még egy fél délelőttöt kapnék... Na azért egy egész délelőttöt nem, de két órát úgy tűnik tényleg meg tudunk plusztban oldani, mire lejár a GYED, négy lesz belőle. 

Zsiga mostanában már megnevezi saját magát, Hi-ja, ez lett a Zsiga baba-megfelelője. Ugrik, feláll a gördeszkára és méltatlankodik, hogy nem gördül, és megtanult a-ka-rat-la-go-san pisilni. Ezt az attrakciót apjával gyakorolja lelkesen, tehát állnak a fürdőszobában, Zsiga pucéran, András többnyire nem, apa mondja, hogy akkor most pisiljen, és ha tud egy kis tócsát produkálni, elképesztően megünneplik. Én pedig azt, hogy ezúttal nem a perzsaszőnyegre gyakorolta magát rá a drága gyermek. 

Karácsonykor András befejezte a Nagy Polc Projekt nevű horrortörténetet csodálatos barkács-sikersztorit, aminek keretein belül mintegy 5 hónap összes hétvégéjét a.) az IKEÁBAN, b.) az OBI-ban, c.) a Praktikerben, az IKEÁban ÉS az OBI-ban töltötte, polcrendszereket, fúrófej-készleteket, csiszoló-korongokat és egyéb nélkülözhetetlen alkatrészeket vásárolva, hogy aztán a teljes barkácsszerszámkészletet kirámolja egy 5 éves és egy 18 hónapos érdeklődő figyelmétől kísérve. Több laposfejű csavarhúzót vesztettünk el a lakásban, mint ahány fél pár zoknit az elmúlt évben, de végül -ezt leírom ide a történeti hűség kedvéért - gyönyörű lett, és eddig még nem is szakadt a fejünkre. Remélem, sokáig nem jut eszébe másikat építeni ellenben. 
Ha ő olvasná ezt az írást, mint ahogy nem olvassa, biztos vagyok benne, hogy lenne hozzá néhány keresetlen szava, mert meglett, szép lett, és nagyon hasznos is lesz. Én nem tudom, honnan a bús francból van ennyi könyvünk. 

Megállok itt, nem mesélek a csodálatos, minden képzeletet felülmúló és el-múl-ha-tat-lan Remarkable e-ink tablet szerelmemről, sem arról, hogy vettem egy okosórát, ami kínai, tehát András szerint személyesen vagyok felelős az európai gazdaság ÉS kultúra távolkeleti elfoglalásáért, ellenben ezt is nagyon szeretem, mert nem kell minden áldott telefonpittyenésre előszednem a telefonom, hanem rögtön látom, hogy várhat vagy nem várhat, és nem mesélek arról, hogy mostanra már a második oltást is megkaptam, vagyis néhány nap múlva remélhetőleg védett vagyok. Ezek mellékesek, az igazán fontos dolog a Ninjago legó és a szőnyegrepisilés.