Kettő éves lett, és minden nap valami újat tanul, csinál, próbál, de legfőképpen: dumál. 
A születésnapot megfelelően előkészítettük, már napokkal előtte elkezdtük mondani, hogy akkor neki SZÜLINAPJA lesz, és a SZÜLINAPOT meg fogjuk ünnepelni és... és fogalmunk sem volt, hogy ünnepeljük, mert ugye ha hárman vagyunk és előrántunk egy tortát, amiből jó eséllyel ő köszöni nem kér, akkor vajon mi a SZÜLINAP? 
jókor jött tehát, hogy a nővéremmel összefutottunk a nagynénémnél, és éppen ráértek este - két nappal a nagy nap előtt, de nem baj, az is jó. Hazafelé a DM-ben felszedtem egy zacskó papírcsákót és kis gyertyákat, mellette a Szamosban két figura-mignont, egy egerest Lócinak, és egy malacosat a szülinapos keresztlányomnak, a SPARban pedig fagyit mindnyájunknak, és készen álltunk az első szülinapi bulira!

Lőrinc nagyon boldog volt, büszkén viselte a papírcsákót, az egeret azonban nem volt hajlandó megenni, és mikor letört egy kis darab a hátából, akkor sírva hozta, hogy "eltört, mama eltört, megcsinálod mama!", úgyhogy a szülinapi torta-mignont két nappal később az apja ette meg titokban. 
Kapott a tesóméktól egy iszonyú nagy láda favonatsínt és vonatot, ami óriási és nem múló sikert aratott, úgyhogy mi elő se szedtük a mi ajándékunkat, mert labdába se rúgott volna. 

Szóval a "szülinap" nagy élmény volt, igaz, még a fogalmakon dolgoznunk kell, mert az este egy pontján sírva panaszolta, kezében a csákóval, hogy "Lotti elvette a szülinapomat!". Egy másik körben pedig azért siránkozott, hogy "Andris is játszik a szülinapommal!"

Még a nagymama is felugrott hozzánk röviden, és ez is óriási boldogság volt, Lőrinc ugrándozva újságolta: "nagymama! Itt a nagymama!!". Kapott tőle képeskönyveket, és előre egyeztetett módon kinder-tojást. Nem előre egyeztetett módon egy.komplett.tálcával. Karácsonyig fogjuk enni. 

A mi ajándékunk: egy IKEÁS kis kuckó és egy hozzá tartozó mászócső (el nem tudom képzelni, mi lehet ennek a normális neve) két nappal később került elő, és az a hintaszék is, amit az apja protekciójára szintén kapott. Én sima kisszéket akartam, mert őrült idegesítőek a mini műanyag kerti székek, amik nem és nem csúsznak a szőnyegen, hanem hajolnak és billennek és a négy lábuk négyfelé áll, mint a kecskének a jégen, és minden alkalommal nekem kell kézierővel felemelni a gyereket és beljebb tenni négy centiméterrel, hogy elérje a kisasztalt. 

András szerint ez sokkal menőbb, vegyük ezt az árkülönbség 8500 Forint, amit én bevallom kicsit sokalltam egy kisszékért, úgyhogy megpróbáltam lebeszélni, de sajnos ez a próbálkozás csúfos kudarcot vallott, mert András javaslata szerint "akkor vegyük meg mindkettőt és majd visszahozzuk az egyiket". Namármost 
1. Nem láttam magam, ahogy visszahozom az egyiket
2. Minden egyes alkalommal, amikor betesszük a lábunkat az IKEÁba, otthagyunk negyvenezer Forintot. Nem tudom, hogy ha hetente járnánk, akkor is így lenne-e, vagy (reménytelibb pillanataimban így gondolom) csak "felgyűlnek a dolgok, amiket onnan kell venni" és tényleg égetően szükségünk volt arra a két újabb kerékpáros táskára, a műanyag pohár- és kistányérkészletre vagy a békás étkészletre (amit, itt jegyezném meg, végül mértéktartóan visszatettem a helyére!). Vagy a két óriás karamellás csokira. 
Ebből a szempontból a Decathlon egy kicsit jobb, ott 30000 Forint az összeghatár. András nagyrészt onnan öltözködik, úgyhogy ha bárki bármikor azt mondja, hogy a férfiak nem szeretnek vásárolni, azt elviszem a decathlonba, és megnézem a végén a számláját. Naugyehogy. 

Most egyébként Fenyvesen nyaralunk, abban a nyaralóban, amit Andrásék éveken keresztül béreltek egy barátjával és annak a kisfiaival. Fiú-buli volt ez sokáig, nagyon élvezték. Én gyűlöltem. Fenyves az a hely, ahol 20 kilómétert kell egy tökegyenes úton biciklizni mindkét irányba, hogy bármi érdekeset láss. A Balaton halál közel van, de még egy ócska kis fonyódi hegyért is a szomszédba kell menni, kultúráért, érdekességért vagy szimplán egy DM-ért pedig a harmadik szomszédba. Szóval a halálom volt ez a hely, mostanáig. Mert egy kétévessel még csak a kísértése se merül fel annak, hogy nagyobb túrákat tegyünk, legalábbis így, hogy Ábel és a többi nagyfiú is itt van, biztosan nem. A strand, a játszótér és a Berek tökéletesen kielégítik Lóci érdeklődését, főleg, mert a Berekben vannak cicák és egy öreg kecskebak, a játszótéren pedig rengeteg más gyerek, akikre Lőrinc úgy tapad, mint egy húsz éve magánzárkában tartott politikai fogoly. Úgyhogy azon kaptam magam, hogy a jövő nyarat tervezgetem és a hosszabb bérlet lehetőségét. Igaz, akkor én már kétgyerekes anyuka terveztem lenni, ami papírforma szerint ugye még nincs kizárva, de az orvosok elég borúlátók az én esetemben, úgyhogy igyekszem nem ringatni magam hiú reményekben. Ősszel majd ez a téma is továbbgördül, bár még nem tudom biztosan, mennyit akarok itt a blogon elbeszélni belőle. Nagyon kemény idők ezek, engem rettenetesen megvisel a sok orvoshoz járás, a sok rossz hír és rossz kilátás. 

Hát így éldegélünk mostanában Jövő héten még megyünk egy kicsit a nővéremékhez a Balaton másik partjára, ami egészen biztos óriási buli lesz, én pedig időnként dolgozgatok is közben, hol skype-ról, hol otthon a rendelőbe be-beugorva. Tesszük félre a pénzt, mert bármi is lesz, az biztos, hogy nagyon-nagyon drága lesz. Ebben az egyben legalább biztosak lehetünk. :)