Nem volt erőm írni. Se kedvem. Se időm. Nem is tudom, melyik volt a legkevesebb. Telnek a hónapok, egyre érik bennünk a döntés: most már nem várunk tovább saját petesejtre, hanem elfogadjuk, amilyen lehetőségek vannak, jöjjön a donor-petesejt, az örökbefogadás, vagy bármi más is. 

Azt akartam mondani hirtelen, hogy könnyebb leírni, mint megélni, de az az igazság, hogy leírni se könnyű. Vad szerelmes regényeket olvasok (ha hízelegni akarok magamnak, azt mondom lektűr, de legyünk őszinték inkább ponyva), ahol a főhősnőnek a 18. század stílusában három házasságon és két özvegységen kell átverekednie magát, mire élete szerelmével élhet, és persze a három különböző apától van egy zsák féltesó, törvényes és törvénytelen poronty otthon. Néha óriási korkülönbséggel születnek a gyerekek, van, hogy egymás gyerekeit nevelik fel nők... És képzeljétek, mindig jól végződik! 

Az elmúlt hónapok filmcíme egyébként Lóci kapitány, a tél fogságában lenne. Adva van egy mindenre kész két és fél éves csibész, egy elegánsan depresszív anyuka egy nagy lakás és egy autó. Ebből kell kihozni a maximumot. Év elejére kezdett beállni a hetirend, igyekeztem minden napra kitalálni valamit, hogy ne őrüljünk meg. 
Hétfőn délelőtt vásárolni megyünk, aztán a nagymamához megyünk délután
Kedden a református gyülekezet mama-körben vagyunk, délután a fiúk elmennek focizni, ilyenkor autó híján megengedek magunknak egy kis mesenézést. 
Szerdán délelőtt rendelek, így a bébiszitter van itt, önmagában nagyon jó program, délután pedig elkezdtünk könyvtárba járni. Látszik, hogy még nem vagyunk intézményesítve, a könyvtárba más szülők csak berohannak-kirohannak, felkapva a legérdekesebbnek tűnő könyveket. Mi két órát ott töltünk, helyben olvassuk a könyveket (komoly közönség közepette, mindig ül körülöttem másik két-három sóvár kiskölök), játszunk a játékokkal, barátkozunk a többi gyerekkel. Például onnan van barátunk, "Csatti", bár még nem sikerült teljesen beazonosítani, melyik gyerek is lehet az, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a könyvtárból ismerjük és hogy igazából Marcinak hívják. Vagy Daninak. 
Csütörtökön délelőtt játszóházba megyünk, napijegyet váltunk és kifulladásig nyomjuk, ez gyakran 2-2 és fél óra is lehet, ha van megfelelő gyerektársaság. Sajnos a kedves játszóházunkat márciusban átépítik, így valami mást kell kitalálnom, de még nem tudom mit. Csütörtök délutánra átkerült az unokahugaim némettanítása, ami óriási tehermentesítés a péntek szempontjából, plusz a csütörtök délután is meg van oldva. 
Pénteken délelőtt én leginkább már csak nézek magam elé, próbálom rendbeszedni a lakást a hétvége előtt, mondhatnám, hogy ez a takarítós délelőtt, de ez azért felvágás lenne... Délután megyünk az imádott unokatesókhoz, nővérem vigyáz Lócira, míg én két órát rendelek. 

Hát így néz ki a heti rendünk, amit vasszigorral tartok, a délutáni alvásokat már nem autósülésben, hanem nagyfiúsan ágyban abszolváljuk, de persze csak és kizárólag úgy, ha a mama is melléfekszik (és persze rendszerint el is alszik). 

A feladataim nem csökkentek, viszont jelentem, LEDIPLOMÁZTAM németből, és nekifutok a tanári szakdolgozat elkészítésének is, mert éppen nincs elég bajom. Úgy képzelem, hogy ez azért egy lényegesen kisebb meló lesz, hiszen csak 20-35 oldalt kell írni, egy bármilyen értelmes(nek tűnő) kérdésből, minikutatással, de azért minden ilyen feladat sok-sok órát vesz el az időmből. 
Ebben a félévben négy azaz NÉGYES darab konferencia-előadásra jelentkeztem be, mert kellenek a kreditpontok az egyetemen, és majdnem minden hétvégén van valami szarság program, amin részt kell vennem. A PhD kutatásom tervezése a Boldog Békeidőkre halasztva, jelenleg tűzoltás és mentálhigiénés célú szerelmesregény-olvasás a program. 

Lőrinc egyébként elképesztő személyiséggé alakult az elmúlt fél évben. Azt mindig is tudtam, hogy komoly akarata van neki, de most már igen differenciált (és jellemzően mesekönyvekből ellesett) formába tudja önteni. 
"légy szíves, kérlek szépen mamamókus gyere ide a kicsi mókushoz!"

Rengetegszer Bogyó és Babóca (vagy Móricz Zsigmond :)) stílusban narrálja saját magát: 
ÉN: Lóci, kérsz egy kis sajti-pajtit? 
Ő: Nem, mondta a kisegérke. 

Tegnap éppen egy gonosz mókus volt (Az.Meg.Milyen??), én pedig a veszedelmes sárkány, de aztán változott a helyzet, mert már utána kedves mókus volt, és én a mamamókus. 

Pontos elképzelései vannak arról, hogy mi fiús dolog (például a narancssárga motor, a focilabda rugdosása vagy a kék és zöld színű kréták), és mik a lányos dolgok (a rózsaszín motor, a focilabda után szaladás - rúgás nélkül, ez nekem is engedélyezve van, sőt elvárás is, illetve a piros és rózsaszín krétákat is használhatom, ha szeretném.) Kivételt képez a rúzsozás és egyáltalán a sminkelés, ugyanis ez annyira tetszik Lócinak, hogy kijelentette, hogy ez "lányos, de azért fiús is", és minden alkalommal, ha alkalma adódik rá, mert elöl felejtek egy rúzst, gondosan ki is használja a lehetőséget. 
Legutóbb elindéznivalóink voltak, ezért aztán mondtam neki, hogy be kell mennünk a nagynéném doktornénijéhez egy papírért. Lőrinc nem nagyon akaródzott jönni, ezért ellenötlettel állt elő: " de hát apa dolgozójában is vannak papírok! Biztosan ad belőle, ha kérsz! (majd csibészes mosollyal folytatta): Firkálgathatsz is rájuk! Apa megengedi!"

Most, hogy kitavaszodott, szeret kicsavarogni egy picit az udvarra. A múltkor felkiabált Kirának, az óriási Tosi Inu szukának a kertünkben, aki épp a felső szomszéd ajtaja előtt heverészett a lépcső tetején. "Kira! Tavasz van! Ha nem fogsz megbolondozni, gyere le! Mert tavasz van!" (A történet második fele egyébként az, hogy Kira lekesen lejött, mire Lőrinc egy perc múlva bemenekült a konyhába, és csak akkor merészkedett ki, mikor ismét biztonságos lett a környék, majd ismét nekiállt lecsalogatni Kirát). 

És persze elgondolkodott a jövőn is: Többször is beszéltünk arról, hogy apa és a mama férj és feleség. Egyszer ezt szomorúan nyugtázta. óóóó de hát a mamának már van férje... ha nagy leszek én leszek az apának a fele... a fele.... olyan leszek, mint apa!" És utána részletesen megbeszéltük, hogy akkor ezek szerint neki is lesz bajusza, szakálla, és szőrös lesz a hasa is. Egyébként is sokszor jár-kel úgy a lakásban, hogy cukin kidülleszti a kis pocakját, hogy minél jobban hasonlítson apára. A hangját rendszeresen elmélyíti, szóval mindent tud, amit egy hároméves-forma kisfiúnak tudnia kell. De legutóbb azért konkurenciám akadt: Szóra (=Flóra) a bébiszitterünk vigyázott rá, és azt mondta neki Lőrinc: "ha nagy leszek, én leszek a férfid. Mert minden lánynak kell egy férfi". Hát így állunk. 

Rengeteget rajzolunk, vettem gyönyörű színű olajpasztell krétákat, hogy én is évezzem a dolgot, és telerajzoljuk a füzeteit szebbnél szebb képekkel dínókkal, sárkányokkal, a legkülönfélébb állatokkal, várakkal (részemről), csigákkal és újabb sárkányokkal. Sokkal tovább bírom, mint a szerepjátékokat, úgyhogy ha rajtam múlna, meseolvasásból és rajzolásból állna a nap, de persze általában egy ponton elkiáltja magát: "jönnek a farkasok, gyere mamaegér bújjunk a kuckónkba!!!" És már rohanhatok is, hogy bebújjak a zöld IKEÁS sátorba, az óriási majom és a hatalmas mikiegér mellé, akiket szintén meg kell menteni, és Lőrinc rám parancsol, hogy "a lábadat is húzd be". 

Összefoglalva azt mondhatjuk, virágzik a dackorszak, na. 

Várjuk a tavaszt, várjuk a megújulást, az első virágokat és az outdoor programokat, nagyon. Nagyonnagyon.