10 évet öregedtem ebben a két napban. 

Az óvodai beszoktatást az ISIS használhatná nyugodtan kínzóeszközként, rettenetes, úgy úgy szorongtam, mint egy kisdiák kisóvodás, bár Lőrinc ügyes volt és bátor, és csak fél napos az oviban, annyit pedig bárki kibír... bárki, csak éééén nem :( :( 

Első nap azzal kezdődött, hogy mindenki nekiindult felfedezni az ovis játékokat a játszószobában. Mindenki, kivéve Lőrinc, az én szociábilis, más gyerekekről le-va-kar-ha-tat-lan Lőrincem, aki  az én ölemben helyezkedett el, és kizárólag velem volt hajlandó játszani, még azokkal a gyerekekkel SEM, akik odajöttek hozzá (mert két kislány konkrétan odajött, ahol ő játszott. 

Utána volt egy bemutatkozós kör. Minden ovis leült a szőnyegre, az újak is, az anyukák szerényen háttérbe húzódtak... kivéve egyetlen anyukát, aki szépen beült a körbe, hogy a megilletődött kis új ovis kisfia az ölébe kucorodhasson, és alig hallhatóan elmormolja a nevét és a jelét is. Igen, ezek is mi voltunk. 

Nem ismertem rá a fiacskámra. Mikor aztán 11 körül az óvó néni kiadta az utasítást, hogy menjünk ki az udvarra, úgyhogy pakoljuk el a játékokat, és kiderült, hogy se a műanyag cápák, se a műanyag zsiráfok nem vihetők ki játszani, Lóci szájacskája legörbült, és könnyekben kitörve szaladt a karomba: "mama, mikor mehetünk már haza?!"

Természetesen nem és nem volt hajlandó felvenni a benti cipőjét és MEZITLÁB volt egész délelőtt, nem evett egy falatot sem az ebédből, a gyümölcsből is csak két harapást, tehát magától értetődően a szomszéd kifőzdében fejeztük be a programot, és több gyereket megütött, okkal vagy ok nélkül, az örök titok marad. 

Hazaérkezve óriásit aludt, fél kettőkor aludt el, mint hónapok óta soha, és délután sírva tiltakozott a nagymamánál tett látogatás ellen, mert akkor én elmegyek ugye. "inkább menjünk az óvodába, mama! Ott megígérted, hogy nem mész el, ha megkérlek!" Szerencsére a nagymamát meglátva megváltoztatta a véleményét, és mégis inkább bement, a nagymamától kapott gyurmázható puha sárga béka pedig ma-ra-dék-ta-la-nul boldoggá tette. 

A mai nap azért jobban alakult, egyrészt a tegnapiak után azt sem csodáltam volna, ha soha többé nem lenne hajlandó bemenni az oviba, de nem ez történt: elég jókedvűen szállt be az autóba, megkérdezte, hogy ma is ugyanabba az oviba megyünk-e, mint tegnap, és ma is zöld csoportos lesz-e, és érkezéskor is nagyon lelkesen rohant be a csoportba. 
Nap közben sok bátor - és sajnos gyakran sikertelen - kísértletet tett más gyerekekhez kapcsolódásra, szívem facsarodott: ő volt a legkisebb, épp csak három éves, de tegnap megtanulta már, hogy meg kell kérdezni, hogy jöhet-e játszani ő is, és szépen el is mondta mindig, mire a nagyok legtöbbször azt mondták, hogy nem, te nem jöhetsz. :( :( 
Szerencsére ott voltam, és kiszúrtam Lujzit, aki már tegnap is nagyon aranyosan játszott velünk (és akit tegnap még Orsinak hívtam, de mára kiderült, hogy ő Lujzi, csak van egy kis beszédibája egyelőre), és persze ott volt Tünde is, akit ugyan tegnap Lóci megütött, mikor a fiúk bevették egy kicsit a vadulós csapatba, de szerencsére Tünde nem haragtartó. Lóci meg is emlékezett róla, hogy annak ELLENÉRE játszott vele, hogy "máskor" megütötte őt. Szuper. 
Ma L csak kétszer verekedett, egyszer, mikor egy másik kisfiú segítségére sietett, akit megütött egy harmadik kisfiú és sírt, egyszer pedig, mikor a fiúk azt mondták, hogy a Parasaurolophus nevű dinoszaurusz húsevő... Ezt igazán nem hagyhattuk annyiban, bárki megérthesse. 

Kicsit félve mentem el másfél órára, bár Lőrinc rábólintott a távollétemre, de nem voltam biztos benne, hogy mindenki életben lesz még ebéd után is... ehhez képest Lőrinc békés volt, játszott, mesét hallgatott, felvette a cipőjét (!!?!) és végigülte az ebédet a helyén. Utána ellenben, mikor megérkeztem, a plafonon ugrált (szinte szó szerint, mert sikerült felmásznia az öltöző ablakpárkányára, onnan pedig a szekrények tetejére), gondolom nagy erőfeszítésébe került az ÖSSZES szabályt egyszerre betartani. 

A mai ebédből sem ettünk meg semmit, gyümölcsleves volt (esélye nem volt nálunk) és sült csirkecomb krumplival (ccccc...).  Lóci azt mondta, hogy volt egy kevés sajtos tallér, de "nagyon kevés volt, mama!"
Ez után áttekintettem a heti menüt, láttam, hogy egyetlen nap sem fog megenni egy falatot sem a kiírt ebédekből, elővettem a bekészített rántott husit, és fél kézzel a gyereket tömve bekopogtattam az irodára, hogy további egy hónap ebédet fizessek be. Tudom, a vécén is lehúzhatnám a pénzt ezzel az erővel, de asszem ezt hívják szo-ci-a-li-zá-ci-ó-nak. 

Aztán hazafelé bementünk a cukormentes cukrászdába, úgyhogy a mai napot egy teljeskiőrlésű, cukormentes barackos pitével koronáztam meg. Savanykás volt, nem túl édes tészájú, igazi sárgabarack ízű és mennyei.