Zsiga szarik rám. 

Pedig még egy önfejű férfi igazán nem tudom, hogy fér majd meg egy fedél alatt. Holnap betöltöm a 39. hetet, még egy hét van a terminusig, nekem meg fáj a hasam, fáj a csípőm, lépcsőt úgy járok, mint egy csípőprotézises néni, lehajolni hangos nyögések közepette tudok, és szó szerint semmit nem csinálok. Persze most Húsvét van, úgyhogy megbocsátható, de egyszer ennek is vége lesz, és akkor már fel fog tűnni szerintem másnak is. 

Túl lennék rajta, na.
Tegnap megérkezett hozzánk a Húsvéti Nyúl, és mivel idén Apa volt a H.NY., ezért aztán egy kisteherautónyi playmobil mamaállat-babaállat érkezett a háztartásunkba. Nagy az öröm persze, de bizonyos hiányok is felmerültek, miszerint érkezett két baba-leopárd, de nincs nekik mama-leopárdjuk, csak egy gondozónőjük és egy cumisüvegük. Szerencsére a karácsonyra kapott tigris késznek mutatkozott örökbe fogadni őket, de azért bárki értheti, hogy ez nem ugyanaz....

Lőrinc egyébként a balhézást magasabb fokozatra csavarta, bár határozottan ritkábban csinálja, mit egy hónappal ezelőtt. De ha igen, akkor jönnek azok a szövegek, amiket nem tudom, ki bírna ki röhögés nélkül, de nem én vagyok az a valaki. 

Nagypéntek este az apja volt vele, míg én elmentem az esti szertartásra. Mikor hazaértem, kiderült, hogy találtak egy Húsvétról szóló videót, amit meg akartak nézni, de én túl későn (?) érkeztem. Egy ordító, hisztériázó, helyben levegőbe ugráló, vöröslő fejű kis törpét találtam itthon, aki azt üvöltötte az apjának: MOST MÁR NEM JÓ! MOST MÁR EL-KÉS-TÉL, APA!!!!! TÖBBÉ NEM LÁTTOK ENGEM! valamint: 
MILYEN EMBER VAGY TE?!?!?! (wtf????) 

Próbáltam a jó rendőrt játszani és magamhoz ölelni, hátha megnyugszik, de akkor jött a legnagyobb trompf, a Rojálflöss, a Fedáksári: AMIKOR ESTE OLVASNI FOGSZ NEKEM, NEM FOGOK HOZZÁD BÚJNI!!!!!

Kemény fenyegetettségben élünk egyszóval. Egyébként is szuper szövegei vannak, kedvencem, hogy ha nem hajtom elég gyorsan a hintát, akkor azt mondja: "mama! Lecsigázok!!!"

Különös áldásként éltem meg egyébként, hogy a húsvéti három napban minden nap eljutottam a szertartásokra. Péntek reggel András ment a református Istentiszteletre, mi Lócival és Lóci egyik legjobb barátjának családjával kecskefarmra látogattunk. Jóég, iszonyú büdös van ott... de azért nagy élmény volt. Péntek-szombat este én mentem a katolikus szertartásra, vasárnap együtt a református Istentiszteletre megint. Amit nem bírunk beilleszteni, az a közös étkezés. Mivel András vasárnap reggelig (de ennél is konkrétabban az Istentisztelet végéig) teljes bőjtöt tart, így még az ünnepi húsvéti reggeli sem jön szóba. Lóci nem reggelizik, én meg... nekem nem volt kedvem reggelire pirítóst enni, hogy aztán ebédre egyek velük először a sonkából, úgyhogy picit megdézsmáltam a kalács meg a sonka szélét. De csak nagyon picit. A tojásokat Lócival megfestettük, sajnos visszaütött, mert azóta egy darabot nem enged megenni az alkotások közül. Szerencsére még nem tud számolni...

Összefoglalva nem tudok mást mondani, mint hogy várom a szülést, várjuk Zsigát, minden mondatunk úgy kezdődik, hogy szerda délután - ha addig nem születik meg Zsiga..., és tényleg szürreális, hogy mondjuk egy hét múlva, de legkésőbb két hét múlva itt fog élni, lélegezni, ordítani, aludni egy kis idegen lény, aki a családunk tagja lesz, aki hozzánk tartozik, és akit egyáltalán nem ismerünk egyelőre. Holnap front lesz, úgyhogy ha kérhetem, akkor legyen ez ma éjjel.