Az igazság az, hogy 66 kiló vagyok. Ha valami nagyon-nagyon könnyűre gondolok a mérlegen, akkor 65. A hasam nem is vészes, egész szépen visszahúzódott, inkább olyan átlagos kövérségnek tűnik (pfff...). Csak persze be-húz-ha-tat-lan. 

Ellenben viszont 42es nadrágok jönnek csak rám az orbitális fenekemtől. 42es nadrágjaim viszont nincsenek. Hol van az az idő, amikor 38-as méret voltam és 36-osra vágytam... Persze nem vagyok TELJESEN ELMEHÁBORODOTT, én is tudom, hogy egy héttel a szülés után ennek így kell lennie (? azért ha vadul fantáziálok, mást is el tudnék képzelni... ), hogy a hat hetes kontrollon már csak 62 leszek, meg hogy ez az élet legcsodálatosabb csodája, de csak foglalkoztat basszus. 

Így aztán tegnap elcitáltam rezignált férjemet és mindkét (HÖ!!!) gyerekemet egy közelben tartott garázsvásárra, ahol áttekintettem a kínált felnőtt női ruhákat, és vettem néhány felsőt és szoknyát az aktuális méretemben. Csodás, térdig érő, harang-szabású lenge nyári szoknyák, most már csak egyetlen probléma van, hogy nincs nyár. Még tavasz se nagyon. 

Vásároltam továbbá egy - újabb - karikás kendőt, egy vékonyabbat, a hosszú kendő kötögetése egyelőre olyan rejtély, mintha nem csináltam volna négy évvel ezelőtt naponta, vagy akár naponta többször is. Itt jegyezném meg, hogy az internetes vásárlás és a kismama-hormonok nem kompatibilisek egymással - vagy nagyonis kompatibilisek, ha az eladói oldalról nézzük - minden nap be tudnék szerezni valami hasznosnak tűnő ezt-azt, és mindegyik méregdrága, természetesen. 

Most a következők vannak a listámon: 

- magától értetődően kell egy fürdőruha. Nem hiszed el (hacsak nem írtam már, és esett ki a szita agyamból azóta), de hetek óta gondolkodom, hogy fogom megoldani az idei nyarat egy négyévessel és egy két hónapossal a strandon, de ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy MIBEN? Egyberészes? Az alakformálónak mondott fürdőruhák csak a 34-es méretű modelleken mutatnak jól, gyanúm erős, hogy én inkább egy alaposan megtöltött hurkára hasonlítanék bennük. Tankini? Kismamák ezrei esküsznek erre, de az én lelki szemeim előtt az alsó és felső rész között előreccenő pocakhájacska jelenik meg valahányszor elképzelem magam benne. 
Plusz itt a melltartókosár-kérdés, mert Zsiga-biga kéremszépen nagyon durva dekoltázst varázsolt nekem - ez a jó része - amiből állandóan folydogál valami - ez a rossz. Szóval szoptatós betétekkel kellőképpen felfegyverezhető, merev kosaras csodára van szükségem, bárki beláthatja. Valamilyen izgalmas rejtőszínben, hogy beleolvadjak a környezetembe, mint a kaméleon. 
- Kellenek leggingsek, minden nagycombú nő utolsó mentsvára, ha szoknyát akar felhúzni, és nem akarja a pucér lábát mutogatni. Az Aldi-ban éppen kínálatban vannak. 
- Kell egy új táska (na, kezdődik...). Lőrinccel felfedeztem a tőkéletes baba-mama táskát a Reisenthel-nél, imádtam, ronggyá használtam, és most vágyom az utódjára. Kemény aljú, körbe sok-sok kis zseb, cipzáras válltáska ez, kb. 40 cm hosszúságú. Ezzel együtt bölcs mértékletességet fogadtam, tekintve a tekintendőket. 
- meg kellett rendelnem egy csőtopot, ami szintén az előző babahordozós időszak nagy slágere volt, de sajnos nyom nélkül elveszett. (Kedves Á., ha ezt olvasod, nehogy bűntudatod legyen és négyszázadszor felfordítsd a lakásodat, hidd el, egészen hosszú listám van azokból a cuccokból, amit saját önkezemmel veszítettem el és komoly értéket képviseltek, ezek egy része kölcsön-holmi volt. Az élet időnként kárpótolja az embert az ilyen veszteségekért, például mikor anyatársak hozzád vágják a kinőtt kiscipőket-ruhákat-terheskabátokat. Szerintem így kerülnek egyensúlyba a dolgok). 
- szeretnék elmenni megint hordozási tanácsadásra, ahol megtanítanak nekem egy kisbabás kötést, amit magától értetődően könnyedén elsajátítok és onnantól kezdve naponta sitty-sutty felkötöm a gyereket szó szerint bárhol, itthon, parkolóban, áruházban, igény szerint. Homályos emlékeim szerint a batyukötést Lőrinccel hetek kínkeserves próbálkozásait követően tudtam csak vállalhatóan megvalósítani, és akkor Lóci már nem egy nyeklő-nyakló kisbaba volt, hanem komoly 3 hónapos nagyfiú. Igyekszem pontosan ugyanúgy kiszorítani ezt a rémképet az agyamból, mint a szülés fájdalmát. 
- Egy masszázs... Az egyik anyatárs ezt javasolta, ha túl akarom élni ezt az időszakot. Jelentem, most éppen nem olyan borzalmas, ugyanis András jelenleg szabadságon van, és még egy teljes hétig ez így lesz. De a masszázst azért elfogadnám. Persze megvalósíthatatlan, még ha itthonra jönne is, mert mittudomén, mikor szakad le Zsiga a cicimről akár csak 60 percre is.