Megvan, megvettük, jippijájé, boldogság, izgalom, a napisszebbensüt!
VAN kerékpáros utánfutónk. Jöttek a Glamour napok - hol vannak az idők, amikor színes harisnyákat és körömlakkokat vásároltam a kuponjaimmal... idén wc-csészét, mosdókagylót és led-izzókat a praktikerben (a praktiker benne van a kuponfüzetben!!!!!!!), valamint ezt a csoda-utánfutót. Változik a világ, na.
Néztük az olcsóbbakat, néztük a használtakat, de sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy nem lehet kiszámítani, más hogy használta korábban, mennyit és mennyire vigyázott rá, és bizony mi nem csak a Margit szigetre szeretnénk kimenni vele egy nagyonnapsütéses vasárnap délután, úgyhogy végül új mellett döntöttünk.
Innentől egyértelmű volt, hogy vasárnap bicikli-túrára kell menni és kész. Péntek-szombaton itt vannak a németek, a lakásban ostrom-állapot van, a költözés küszöbön, minden józan ész szerint pakolni, csomagolni, szelektálni kéne, de nem nem és nem, megyünk. Jó, de hová. Legjobb lenne zárt kerékpár-út, de mi az, ami elérhető: Vác-szob, Szentendréig (tekintsünk el az Omszki tó után következő szörnyedelem-kátyús-földutas szakasztól), Velencei tó, Balaton. Mindegyiket ismerjük, kicsit unjuk is, az egyik túl rövid, a másik túl hosszú, nehéz kört csinálni, Szentendrére már behunyt szemmel is, plusz ilyenkor tíz-csillióan vannak. Szóval nekiálltam guglizni. Lőrinc két teljes ölben alvása kellett hozzá, mire megtaláltam, de meglett: a tökéletes bringa-túra.
Szerencsére vannak más bolondok is, akik felírják az élményeiket valamilyen blogra, és megoszthatóvá teszik, és ugyan a google earth-ön készített térképek alapján néha kicsit nehéz normál útvonalat eszkábálni, jelen esetben jól működött. Találtunk egy 85 km-es "8-as túrát" a Vértesben, ami - ahogy nekem viszonylag hosszú idő után leesett - 8-as alakban megy, tehát lehet "0-ás túrát" csinálni belőle. Szuper túrának tűnt, lezárt erdészeti úton haladt, és "csak" 15 km-t kell az 1-es úton tekerni a végén. Ez persze nekem nem annyira tetszett az adott körülmények között, de innen már el lehetett indulni a tervezéssel, kerestem egy kerülő-útvonalat, és így sikerült a 14 km-t kb. egy kilométerre lecsökkenteni, azt is Tatabánya külterületén.
Ide írom, hogy vissza tudjam keresni, ha egyszer esetleg újra akarunk menni:
Tatabánya mellől, Szárligetről indultunk, ahol a polgármesteri hivatal előtt hagytuk az autót. Egy sarokra innen, a Baross Gábor utcán kell elindulni, és ezt az utat követjük ki a településről, keresztezve az 1-es utat. Innentől sorompóval lezárt erdészeti út, autót csak egyet vagy kettőt láttunk végig.
Nem nagyon jó az út minősége, de nekünk príma volt, és gyönyörű, árnyékos vidéken halad. Az út legnagyobb-részt sík vagy csak kicsit dimbes-dombos. Viszont a túra második felében van egy szép emelkedő, és ez után több kisebb. Én szeretek fölfelé tekerni, meg hát nem az én bringámon volt a tőkesúly..., de András is simán feljött a babával.
Az út nagyjából a megyehatáron kanyarog, először Szálláskút-pusztának hívják, utána Vértessomlót kell követni, nem szabad elmenni Csákvár felé, végül kijut az ember egy ténylegesen autózott, de kisforgalmú útra egy valamilyen üzem mellett, és itt jobbra kell fordulni, kelet felé, innen már csak egy köpés Tatabánya. Mi itt beiktattunk egy kis pihenőt Lőrinccel, kiültünk egy tisztásra, uzsonnázott, szopizott, játszottunk a fűben, aztán irány tovább. Végül megpihentünk a Szárligeti cukrászdában, ami este 9-ig nyitva volt vasárnap, és volt egy baba-játszósarok padlószőnyeggel, puffokkal (AKAROK EGY PUFFOT!!!! Az maga a csoda a földön-üléskor), adtak gyrost, hamburgert és hot-dogot is, és olcsók (nagyon olcsók!!) a sütemények és a fagyik.
Szóval príma zárása volt a falrengető, döbbenetes 30 km-es túrának. 30 km-t normál esetben 1, legfeljebb másfél óra alatt tekertünk volna le, most fél kettőkor indultunk délután, és fél hat körül értünk be Szárligetre. Persze jó egy órát üldögéltünk a tisztáson, de a három óra is megdöbbentő számomra, először nem is hittem el, hogy csak 30 km volt (most számoltam ki via google). Szóval a jövő túratervezéseikor ezt fogom alapul venni. Babával lassabb az élet.
Lőrinc egyébként szívesen ült az utánfutóban, a babahordozót kötöttük bele egyelőre, hogy tudjon aludni is, meg még azért az ülés nem megy olyan stabilan, hogy a kialakított kisülésbe tettük volna. Kellett egy plusz heveder, de ez volt az autóban. Szívesen ült benne, nyüszögött, mikor vissza kellett ülni a tisztás után, de azonnal elhallgatott, mikor elindultunk.
Viszont ami NEM volt az autóban: a gondosan összeállított csomagokat, amiben Lőrinc összes ruhája (mi lesz, ha hideg lesz, mi lesz, ha bekakil, mi lesz, ha ottragadunk az út szélén és ott kell éjszakáznunk, mi lesz, ha egy lavina elmossa az utat visszafelé és egymás húsát kell ennünk hetekig az Andokban), pelenkázó-holmik voltak. Szerencsére volt a kistáskámban egy "vésztartalék", úgyhogy legalább pelus volt, és a plusz kajája is külön volt, de meleg holmi takarón kívül semmi.
Úgyhogy nagy merészen leszólítottam egy babakocsis nőt Szárligeten, ugyan adjon már nekünk valami meleg holmit kölcsön estig. Most megértettem, miről beszélt egy hatásvadász kisfilm, amit korábban szemöldök-ráncolva néztem meg a youtube-on: "welcome in the sisterhood of motherhood". A nő gondolkodás nélkül benyúlt a babakocsi aljába, és odaadta a gyereke kiskabátját. Mondtam, hogy hagyunk ott valami letétet, biztosítékot, bármit. És persze megadjuk a telefonszámunkat, meg a címünket, hogy elérjen (nem úgy tűnt, mint akinek 500 db ilyen lapul a szekrényében), de az egész nem olyan nagyon érdekelte. Majd hozzuk, amikor hozzuk. Végtelenül hálás voltam. És boldog, hogy hazafelé megtaláltuk a fent említett cukrászdát, és legalább tudtam neki venni valami kis apróságot cserébe.
Szóval megvolt az első kirándulás, felbátorodtunk, ez sem nagyobb ördöngősség, mint bármi más, amibe eddig belevágtunk a gyerekkel, úgyhogy gondolatban már tervezem a nyári egy hetes bringatúránkat hármasban!
Az alábbi link a google-on mutatja a túraútvonalat.
