Hazaértünk. Jó volt. 

A legjobb az volt - erre nem gondoltam, de mindent vitt - hogy a Lőrinc ilyen boldog volt az unokatestvéreivel. Reggel az ő nevük volt az első szó, ami az álomittas kis bújás után kiszaladt a száján, és már mászott is le az ágyból, rohant át az unokatesókhoz, este alig lehetett visszarángatni onnan a saját apartmanunkba. 

A legnehezebb az volt - amit persze tudtam, de nem TUDTAM - hogy pontosan ugyanannyira nincs egyetlen percem se magamra, mint máskor. Valahogy az ember a nyaralás szóval mégiscsak a 36 év alatt begyakorolt "pihenés" "semmittevés", "lustálkodás" "olvasgatás" kifejezéseket asszociálja össze, és nehéz ezt fölülírni. Hogy nézett ki egy nap? 
Lóci a késői ágybakerülések miatt kb. 10 ig aludt. Na EZ volt az én időm, én ritkán aludtam fél nyolcnál tovább, leggyakrabban hétkor már fent voltam. Háromszor is elmentem futni, bejártam a környéket, felfutottam a mellettünk levő hegyekre, felmértem a strandot, szóval nagyon jó kis egy órákat töltöttem E-GYE-DÜL. Utána elmentem vásárolni, általában ennek a végére már ő is ébren volt, az apjával. El is mondta nekem egyszer, mikor visszajöttem: 
"visszajött! futnivolt. Sir-do-gál-tam". 
Mert ez a másik nagy újdonság: mondatokban beszél és TÖRTÉNETEKET mond el. Egész bonyolult dolgokat összerak, ha szeretné, mondjuk, hogy "papa veddle papucs lábi". 

Az esti imánál ő is kiegészíti az én napi összefoglalómat a saját szempontjából legérdekesebb élményekkel. Vicces hallani, hogy az én felnőtt gondolkodásom szerint fontos élmények (elmentünk játszótérre, hintáztunk, találkoztunk az unokatestvérekkel stb) mellett ő miket emel ki, mint legfontosabb dolgok. Tegnap például azt, hogy "bogyót", lemostuk kezét" később még hozzábiggyesztette, hogy "játszótéren", hátha nem érthető a sztori. Pedig abban a pillanatban, hogy felismertem VÉGRE, negyedik mondásra a bogyó szót, tudtam, melyik kalandra gondol: a játszótérre motorozás közben tett egy kis kitérőt az örökzöldeken éppen érő bogyók leszedése céljából, amik nagyon összefogták a kezét. Ezt aztán a játszótéren sikerült úgy-ahogy lemosni. És én ezt az izgalmas epizódot majdnem kifelejtettem az esti imából. 

Ez a másik ami most a kommunikációnkat uralja: hangzás alapján megpróbálni a szavakat beazonosítani. Csakhogy ezek a szavak valahogy nem akarnak mindig ugyanabba a ruhába bújni, hol egy kicsit a-val, hol egy kicsit ó-val mondja, néha cselesen megcserélődnek benne a mássalhangzók, szóval igazi rejtvényekké válnak. Különösen nehéz, mikor valamit konkrétan akar, és nekifut újra és újra, például amikor egy mondókát szeretne velem végigmondatni. De melyiket? Elmond egy szót belőle, én pedig lázasan pörgetem a mondókákat a fejemben, melyikben van akár csak hasonló. Tegnapi diadal: RÁJÖTTEM, hogy a cicóka, esetleg cikora, esetleg cicóra szó a "csikóra" valójában, és a "höcc-höcc katona" befejező, legizgalmasabb szava. Mindketten nagyon elégedettek voltunk a teljesítményemmel. 

Ma ismét utazunk, igaz, csak Velencére. Ha azt hiszitek, kevesebb cuccal, mint a tengerpartra, akkor tévedtek. :) Három napra ugyanúgy kell minden lósz@r, ami egy hétre, ugyanúgy nem akarod otthonhagyni a nurofent, az orrszi-porszit, a (szűkített) legókészletet, a pótruhákat és a TELJES cipőarzenált, mint mikor külföldre mész. Röhej. De tényleg röhej. 

Van még mit mesélni, de a gépem erőszakosan frissíteni akarja magát, úgyhogy ezt égi jelnek veszem, hogy menjek leszerelni a kerékpárülést - amit természetesen szintén magunkkal viszünk.