Nézem reggel óta. Ki van fordulva, a kis farkinca a varrásnál szemberöhög minden alkalommal, ha kibújok a papucsomból. Nincs az az isten, hogy lehajoljak még egyszer, és visszafordítsam. A játékokat is már csak arréb rugdosom a szőnyegen. Ha abszolút muszáj, akkor leguggolok. 

És ez még csak a 33. hét vége, még van6-8 hét, bár iszonyatosan remélem, hogy csak 6. A pocakom gigantikus, a bőröm ég, éjszakánként óránként dübörgök ki pisilni, enni már nem tudok, ennek ellenére eszem, és rosszul vagyok utána, hízom, egészen elképesztő 70 kiló vagyok, és a baba még csak 2 kiló az ultrahang tanúsága szerint. 

És cuki. Hajas baba lesz, ez látszik a képeken, kis krumpliorra van és ügyesen lefelé fordult már. Megvan a neve is: Zsigmond! Természetesen mikor máskor van az EGYETLEN Zsigmond nap, ha nem május 2-án, szóval ez most már zsinórban a második gyerekünk, akit halálba szivatunk a névnapjával (Lőrinc augusztus 3-án született és Lőrinc nap 10-én van). Nem baj, mindenkinek vannak az életben terhei, neki ez lesz, bocsika. 

Szeretném azt mondani, hogy készülődök, de a valósághoz sajnos közelebb áll, hogy készülök készülni. A babaruhákat NEM szedtem még elő, a baba szekrénykéjét NEM pakoltam még ki, egyelőre ötletem sincs, hol fogunk pelenkázni (mert hogy nem a lakás másik felében álló, elhagyatott gyerekszobában álló pelenkázón, az hétszentség), és Lőrinc fiam sem szokott még át a saját ágyikójába. 

Szóval majdnem jól állunk. 

Viszont majdnem lezártam a munkáimat. Már nem rendelek, a hétvégén volt az utolsó képzési nap, amin részt kell vennem, úgyhogy most már csak az egyetemi órám van heti egyszer, amire bejárogatok, és persze emellett, amit még tudok csinálni a majdani PhD kutatásom előkészítése érdekében, azt LEHET, hogy megteszem. 

Írhatnék még cikket a pszichodráma egyesület újságába, az egy nagyon hasznos dolog lenne. Nagyon-nagyon hasznos. Roppantul hasznos. 

Vagy csak kifordíthatnám a zoknim. 

Vagy azt se.